Orosháza város játszótereinek ellenőrzésére fokozott figyelmet fordít a város, a gyermekek biztonsága a legfőbb – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester. A jó idő beköszöntével kisgyermekes családok számára kiváló kikapcsolódást jelent a játszóterezés, ám csak akkor, ha a játékelemek biztonságosak.
A játékelemek vizsgálata során éppen úgy szempont a megfelelő stabilitás és ütéscsillapítás, mint az éles, kiálló, törött részek cseréje, javítása.
A játszóterek előírás szerinti, háromévente kötelező felülvizsgálata mellett a Városüzemeltetési Zrt. – az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés keretében – is ellenőrzi a játszótereket, hogy amennyiben szükséges, javítsák, cseréljék, pótolják a játékelemeket.
A szentetornyai, Kosztolányi utcai játszótér újra megnyílt a legkisebbek előtt, a napokban a Városüzem kicserélte a rönkvár törött elemeit, a kisházikó új zsindelyt kapott, a csúszda is ismét biztonsággal használható, míg a homokozóba – az oldalfal javítása után – új homok került.
A Kistemplom utcai játszótéren a mászókötelet, valamint a homokozóban a homokot cserélték ki, míg a Hűvös és Tópart utcai játszótéren a mérleghintát újították fel a városüzem kollégái.
– Reméljük, hogy a munkánkkal hozzájárulhatunk a gyerekek örömteli, biztonságos kikapcsolódásához – emelte ki a városüzemet vezető Benkő Ferenc.